Róbert azt remélte, hogy három perc alatt tud még rágót venni a dohányboltban, ezért elindult a körülbelül harminc méterre tőle levő “T” betű felé. Nagyképűen megmosolyogta a tizennyolcas karikát, aztán elkomorodott: jópár éve már annak, hogy ő vette az osztálytársainak a cigit. Ilyenkor legalább hozzászóltak.

Barátai  nem voltak, jellemzően csak gúnyolták. Hogy azért, mert egyre idősebb lett aktuális osztálytársainál, vagy a kinyúlt pólók miatt, azt nem tudni pontosan. Egyszer felbátorodott és felkereste az iskolapszichológust vélt sérelmeivel, aki adott neki egy brosúrát arról, hogy mit lehet tenni, ha az embert kibeszélik a háta mögött az osztálytársai. Szegény Róbert hiába alkalmazta a praktikákat, semmi haszna nem volt. Nem tudta ugyanis, hogy róla soha egyetlen szó sem esett a háta mögött. A napi egyszeri beszólogatáson kívül nem érdekelte őket. Aztán harmadjára leérettségizett, azóta már el sem kérik a személyijét. És amúgy is, csak rágót vesz.

A küldetést az erre kijelölt idő harmada alatt teljesítette. Kilépett az üzletből és ismét a megálló felé vette az irányt. Kilenc óra ötvenegy perckor egy harmincas pár sétált szembe, és Róbert bambán utánuk fordult. A fiú semmivel sem nézett ki jobban őnála, talán még ragyás is volt, a lánynak viszont csak a fogai voltak kicsit csúnyák, mégis kéz a kézben vonultak az utcán. Mivel érdemelte ki ez a kopott nadrágú srác a közepesen szép barátnőt, és mit kell tennie neki, Fodor Róbert Gézának, hogy hasonló sikereket érjen el? Ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak Róbert fejében, amikor visszafordulva megpillantotta a troli áramszedőit.

Nem elég, hogy soha a büdös életben nem lesz barátnője, még a próbanapról is el fog késni, és ha a Mama megtudja, hogy ezt is elbaltázta, akkor nem kap tőle karácsonyi pénzt sem. Ha pedig nem kap karácsonyi pénzt a Mamától, akkor nem fogja tudni kifizetni a BKV bírságot és a tartozást Gábornak, pedig már így is három hónapja lóg neki azzal a tizenkétezer forinttal, amit még a legutóbbi, teljesen félresikerült randira költött. Az vajon az volt, amin a lány WC-re indult, de nem jött vissza, vagy amelyiken a nála jóval idősebb, már-már hölgynek nevezhető Kriszta megköszönte az italokat és magyarázat nélkül távozott? Teljesen mindegy, gondolta Róbert. Megfordult és futni kezdett a megálló felé, amit a troli vészesen gyors tempóban közelített.

Ekkor jutott eszébe, hogy nincs jegye és mivel szombat van, elöl felszállós az átkozott troli. Felmutathatja Gábor múlt havi bérletét, de a múltkor sem hitték el róla, hogy diák. Vagy újralyukaszthatja azt a jegyet, amit a Deákon talált az aluljáróban, és még csak egyszer volt előtte kezelve. Amint az érveket kétségbeesetten végigpörgette és a második opció mellett döntött, megrökönyödve konstatálta, hogy a troli egyáltalán nem áll meg a megállóban. Kivételesen gyors reakciója volt erre a nem várt fordulatra Róbertnek, aki azonnal a másik irányba kezdett futni, remélve, hogy eléri a trolit a következő megállóban.

Róbert már a hatvanhetedik métert tette meg futva. Kilenc ötvenkettő, ő meg még a benzinkút közelében sincs, hasított belé a felismerés és azzal a lendülettel egy kövér izzadságcsepp gördült végig a homlokán és három másik a hátán. Róbert bele sem mert gondolni abba, hogyan fog kinézni az amúgy is erősen elsárgult ing hónalja, nem is beszélve arról az orrfacsaró szagról, ami általában minden apró fizikai megterhelés velejárója. A múltkor például Gáboréknál elromlott a lift, és mire felért a harmadikra, patakokban ömlött róla a víz, átáztatva a spongyabobos pólóját. Nem azt, amin bal oldalt lyuk van a hónaljánál, hanem a gallérosat.

Kilenc ötvenhárom, állapította meg Róbert, amikor a troli vele egy vonalba ért. Egy darabig egymással párhuzamosan haladtak a kereszteződés felé, Róbert futtában még a sofőrrel is pillantást váltott. Sosem látta még ezen a vonalon a szeplős, szőkésvörös sofőrnőt, aki rémülten nézett vastagon kihúzott, kék szemével Róbertre, miközben a lámpa pirosra váltott.

A borítókép forrása: http://jatekdij.hu/tartalom/tarsasjatek/Amig-utazunk.pdf