Futok a busz után, pedig megfogadtuk még régen, hogy sem busz, sem fiú után nem szabad futni: úgyis jön másik. De egyiket sem tartottam be. Elérem, mármint a buszt, mert a sofőr megvár. Vagy csak piros a lámpa, mindenképp várnia kéne még. Nem tudom, de a busz elejébe sietek és egy intés-bólintás-kombinációval megköszönöm a sofőrnek, hogy megvárt.

Már a harmadik körömet futottam, de ők még mindig ott ültek. Nekem három kör, nekik három szál cigi, legalábbis a pad alatt gyűlő kupac erre engedett következtetni. A városban talán nem zavart volna, de pár kilométerrel arrébb egy kis erdőben futva már tíz méterről is megéreztem a füstöt. A forrongó, tehetetlen indulat valahonnan a gyomrom legmélyéről kezdett elönteni.